Írország

Ma voltam egy nagyon édes helyen, ahol gyönyörű porcelán csészékben szolgálták fel a teát és a nénikék mellettem úgy itták, mint a királynő: peckesen elálló kisujjal. :D Olyan kis aranyosak voltak. :) És nem mellesleg a kilátás is nagyon szép. A nap úgy ragyogott be rám, mintha ma csakis az én kedvemért sütne. :)

Grátiszként még az elhagyott öltözőszekrény kulcsomat is megleltem, a földön, ahova kipottyant amikor mentem a kocsihoz vasárnap reggel. Ma jöttem a kocsitól, ugyanott (eddig nem nálam volt az autó, ezért váratott magára ennyit) és kiszúrtam, hogy ott hever a két pici kulcs a földön. :) Micsoda mázli.
Sajnos ritkán járok be a városba, mert egyfelől halálom  a nagy dugó, amin ma is átverekedtem magam mire hazajutottam, másfelől meg nem vagyok az a tipikus shoppingolós bige, így tényleg ritkán tör rám, hogy vásárolnék. Persze van némi beleszólása a pénztárcámnak is... :) Ma mondjuk nagy örömömre nem vásárolgattam  ugyan, mégis hozzájutottam másodkézből néhány igen pöpec rucihoz. Kimondottan csinik. Hurrá. :) :)
Szóval ott tartottam, hogy meglehetősen ritkán jutok be, általában olyankor is ügyintézek, ma viszont szabadnapos vagyok és semmi más dolgom nem lévén, mint találkozni az ismerősömmel akivel a kávézóban is voltam, ráérősen andalogtam, nézelődtem és rájöttem, hogy kimondottan szép és kellemes kis hely ez. Persze van nem kevés helyzeti hátránya Orosházához képest, ahhoz bizony nem fog felérni soha semmi,  lám, ahhoz is 2 év kellett, hogy így nézzek rá Galway-ra. :) Néha jó kibújni abból a szerepből, hogy az ember itt él és elő kell venni a turista szemüveget. Rá kell csodálkozni erre-arra, csodákat tesz az ember közérzetével.
Írország egy nagyon különös hely, összetett, szerintem mindenkire másként hat. Ahogy az általában lenni szokott, az emberek sem egyformák. Érdekes egyveleget alkot a 21. század a régmúlt sötét dohos pincehelyeivel. De megférnek egymás mellett, semmi kétség. Ez adja a hely varázsát, hogy olykor kimondottan modern, mai csodákat látunk (legfőképpen autókból, a tehetősebbek hatalmas presztízs kérdés csinálnak abból, hogy évente lecseréljék az autóikat - pláne ha az egy hajónyi Lexus, BMW, Aston Martin vagy hasonló csecsebecse), a technika nagy erejű fejlődésétől  lépünk kettőt és egy hamisítatlan ír csehóba tévedünk, ahol a hosszúarcú lófogú pultos és tulaj egyben, érthetetlen akcentusával az időjárás és más egyéb érdekes témákkal szórakoztat minket. :) Egyértelműen az idősebbek kedvesebbek és nyitottabbak a nem ír lakosokkal, tudván, hogy ittlétünk igenis építő hatású és igenis ők is voltak hasonló helyzetben mint mi, bevándorlók mostanság. Csak ők Angliába és Amerikába szivárogtak át. Aztán van a következő réteg, ők az újgazdagok akiknek csak pénzük van, ízlésük nincsen. Ők szemmel láthatóan nem tudják hovatenni a jólétet, közönségesek és lenézőek. Ennél a rétegnél már csak az a rosszabb, amikor nagyon is tudják mit kezdjenek a temérdek pénzzel amit keresnek: ők azok akik szépek, csinosak/helyesek, gazdagok és olyan dölyfösen viselkednek a magamfajta "vidékivel", mintha legalábbis a lábtörlő szerepét lennék hivatott betölteni, semmi egyebet. Ha véletlenül vissza merek kérdezni, mert valamit nem értettem kristálytisztán, félig leeresztett szemhéjuk mögül úgy tekintenek rám, szinte vádlón: hozzám szóltál?! és enyhe lefitymáló arckifejezéssel nagy kegyesen megismétlik az óhajukat, és érezhető, ahogy magukban ezt gondolják: némáá, a kis prosztó, nem elég, hogy itt élősködik rajtunk még angolul sem tud. Persze ilyenkor legszívesebben őket raknám be a szeletelőbe a sonka helyett, de rendszerint kifele csak mosolygok, maradok kedves, előzékeny. Vagy ha nagyon rossz napomon fognak ki, akkor úgy lököm oda a kívánt árut, hogy éppen hozzájuk nem vágom. :D Vannak viszont olyanok is, akik őszinte érdeklődéssel fordulnak az ember felé, ha megkérdezi hogy vagyok, akkor az nem a köszönés része mint általában, hanem tudom, érzem, hogy tényleg érdekli, és vásárlását követően még rendszerint váltunk pár szót. Ők azok, akiket nem rántott magával a magasra ívelő ír gazdaság. Megmaradtak egyszerű embereknek és egyenrangúként kezelnek mindenkit, származástól, bőrszíntől függetlenül. Általában ők a vigaszok a fentebb említett nehezebben kezelhető népségért.
Írországban az a jó, hogy vannak különleges hagyományaik, amikhez ragaszkodnak. 
Amivel a leginkább nem tudok mit kezdeni, az ivászatuk. Rendkívül magas szinten űzik - olyan mennyiségeket tudnak elfogyasztani, hogy az ember szeme csak kerekedik!!! És a fiatalok semmivel sem különbek, mint az elődök. Egy ideig egy gyorsétteremben dolgoztam, hajnalig, így tehát a szórakozásból hozzánk estek be az éhes sihederek. Az volt életem legborzasztóbb munkahelye. Én még ilyen rettenetesen viselkedő ittas népséget nem láttam, mint ők. Fogalmuk sincs róla hol a határ, oly' mindegy fiú-e vagy lány az illető. Csak pár hónap volt az egész, de olyanokat láttam, hogy azóta sem vonz a szórakozás bent a városban. A másik amit képtelen vagyok megszokni, az az öltözködésük. Kortól függetlenül. Látnak valamit, ami alapjában divatos. Ennek van egy kevésbé menő, olcsóbb változata. És a nagy többség ezt hordja, ami sokkal inkább ciki mint csini. Ilyen az az ormótlan semmilyen csizmájuk például. Lapos talpú, olyan mint kiskoromban a hótaposó volt. Na, ezt képesek még nyáron is viselni. Mi szag lehet ott??? Meglepő módon viszont a lányok eléggé csinosak. Szép formás lábuk van. De aki ilyennel rendelkezik (ismétlem, elég magas a szám) az meg egy másik véglet a nyári csizmásokhoz képest. Nos kérem szépen, ők azok akik a téli fagyok kellős közepén forró nadrágban, harisnya nélkül nyári szandiban mennek fel lejteni egyet a diszkóba. :S Kabát nélkül. Én ezt a két szememmel láttam. Bár alig hittem el, hogy jól látok.
Ez volna Írország bizonyos szempontokból. Persze még millió észrevételem van, de nem írhatom le mindet egy szuszra. Majd máskor... :)

Semmi különös

Ma valószínűleg nem ez lesz az egyetlen bejegyzésem, mert még csak éjfél van és hosszú a nap. :)
Egyenlőre csak annak szeretnék hangot adni, hogy milyen nagyon izgatottan várom a hazaköltözésem. Ha a jószerencse nem tágít mellőlem, akkor úgy tűnik, hogy egyből munkám is lesz. Nem mondom, hogy nem esett volna jól egy pár hetes-hónapos pihi, de valójában az úgysem jó, ha fogy a pénz és kilátásban meg nincs semmi. Már csak azon szurkolok, hogy a jövendő munkaadó szimpatikusnak találjon, mert a szükséges hátszelem drágajó barátnőmnek hála megvan, manapság anélkül az ember már csak a vak szerencsében bízhat. Így is kellett szerencse, hogy éppen akkorra adja be a derekát, hogy felvegyenek még egy embert az irodába, amikor aktuálissá válik a hazatérésem. Ez alapból nagy mázli. Innentől kezdve talán mégis beválik a nagy önbeteljesítő jóslatom, hogy ez az év az enyém. :)
Közel 2 évig dolgoztam a boltban, májusban lenne két éve, valószínűleg kb. áprilisig leszek még ott. Ez nálam eddig a rekord. Ilyen hosszú ideig korábban sehol sem dolgoztam. Valahogy mindig szedtem a sátorfámat maximum 1 év után. És a poén az egészben az, hogy valójában szinte mindet szerettem. De ilyen-olyan okokból tovább kellett állnom. (Mindig én mondtam fel, kivéve a könyvesboltban, ahol megfúrtak. Életemben először és utoljára.) Úgy látszik, ahogy öregszem úgy javul a szintidő. :D Talán itt ennél a cégnél megtalálom minden számításomat és nem akaródzok majd elmenni már másik helyre. Ez a tervem, a vágyam, a célom. Barátnőm szavaiból úgy veszem, hogy ehhez minden körülmény adott lesz. Azért már önmagában az is nagy privilégium, hogy nem megtűrt leszek valahol, hanem őszinte lelkesedéssel várnak. Amilyen nagyon kegyetlen néha az ember hangulata, főleg télen, pláne a tél végén, olyan mintha minden oldalról rám mászott volna a spleen és nem akarna ereszteni akárhogy fordulok, szóval amilyen húzós néha, éppen olyan gyorsan derül az ég is ki, egyetlen pillanat alatt. Lassan elkezdhetek gondolkozni azon, hogy a csudába hurcolkodjak haza, hogy ne kerüljön egy vagyonba... Elég sok minden összegyűlt 2 év alatt.
Szívem szerint valamelyik motyóba az egyik kutyakölyköt is belecsempészném, annyira szívszorítóan édesek, hogy arra szavak sincsenek. Van köztük egy, amelyiknek éppenhogy kinyílt a szeme, a többi még vaksi, vagy félvak, ez a kis gonosz meg már el is kezdte piszkálni a hátrányos helyzetűeket, harapdálja fogatlan kis szájával a többit, mászik rájuk és tépázza őket. Kb. úgy mintha siettetné szeretné a szemük/fülük kinyílását, hogy végre egyenlő esélyekkel jó nagyokat birkózhassanak. :) Már tényleg csak 1-2 nap és teljesen rácsodálkoznak a világra. Ártatlanságuk - bár múlandó, de - megejtő. :) Az ember az ilyen időszakokat szívesen lefagyasztaná és eltenné valahová, tudván, hogy még egyszer nem jöhet el. Lehetnek még kölykök, de egyfelől én azt nem biztos, hogy látom, másfelől meg az már úgysem ugyanilyen. Állítólag a kisszuka, amelyiknek én az Ana Christina nevet adtam, a Krisztina névhez hűen egy nagy hisztis picsa. Olyan büszke vagyok rá. :) Ő az egyetlen aki a kis körmeit nem engedte levágni és folyamatosan hisztériázik valamiért. Ha nem volna ilyen kevés számú az alom, tuti, hogy őt gondolkodás nélkül hazavinném, valahogy biztosan Anya is megbékélne vele. Ugye Anya??? És nagy megértésben hisztiznénk mi ketten együtt a rosszabb napokon. :) Bámulatosan jó kilátások. :)