Újra itt

Egy teljes napig nem írtam, merthogy NEM VOLT INTERNET - a gépemen. A kutyafáját. Ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy egyetlen emelettel lejjebb tesóméknál akadt azért, de az nem a sajátom. Az  nem olyan. Na nem mintha a laptopomon lévő az lenne :D - kölcsönveszem a szomszédtól amíg jobb ötlet nem akad. :) De az én kicsi laptopomon, a saját kis kuckómban, így olybá' tűnik, mintha az enyém volna. Tisztában voltam-vagyok vele, hogy a mai ember létezése kőkeményen az interaktivitás jegyében történik, de azért mindahányszor megszűnik az a lehetőség, hogy folyamatos internetközelben legyek, olyan érzésem támad, mintha egy hatalmas ollóval lenyisszantottak volna a világra tapadt köldökzsinóromról. :( Ami egészségtelen, lássuk be. Ha csak belegondolok, milyen sokáig éltem-éltünk az internet világán kívül, édes Istenem! Azt sem tudtuk, hogy van ilyen, maximum a Szomszédok Vágási Ferije emlegette olykor-olykor, de szerintem olyan kínai volt ez egy nem pesti átlagember számára, hogy fel sem vettük miről magyaráz éppen a kis táskás szemű édes Böhm bácsinak. A gimiben találkoztam először a világhálóval, de nagyon sokáig nem tudtam mit kezdeni vele. Ha valamihez anyag kellett, még mindig a könyvtárban kerestem, a chat és társai pedig szintén később vonultak be tinédzser éveim kellős közepébe. Ma már ha kíváncsi vagyok valamire akkor szép magyaros 21. századi szóval élve: kiguglizom. ennyi. De hiányzik a könyvtárak légköre, illata... Itt nem valószínű, hogy beiktatom, mert akármennyire is rajongom az angol nyelvet, az angolnyelvű irományok olvasásáért már nem lelkendezek ennyire. Viszont otthon el kell majd mennem, a régi szép idők emlékére... :)
Fejlődőképes vagyok viszont, ez tény. Mármint ami azt illeti, hogy mennyire tudom kivonni magam bizonyos dolgok hatása alól. Biztosan van aki szerint szégyen mindez, de én hősiesen bevallom, hogy iszonyú régen megszűntem Híradót nézni. Egyszerűen megelégeltem a sok nyomorúságot amit a pofánkba vágnak nap-nap után. Sehol sincs örömteli, boldog esemény, mindenhol a pénztelenség, az elveszettség és a politika üli királyságát, és még sorolhatnám a negatív dolgokat. De nem teszem, úgysem tudnék újat mondani, akkor meg minek? Továbbá az utóbbi hetekben megszűntem Anyátokköztöt nézni is. Bizony. Hogy ott sincs soha derű a borúra, maximum egy illékony pillanatig, azt is meguntam. Hát miért kell folyton a szart kavarni? Az élet azért ennél egy fokkal lágyabb és élvezhetőbb. Pedig ez utóbbinak nagy fanja voltam. Néhány hete jöttem le róla. :) És szintén kimarad az életemből ez a Való világos széria is. Pedig a kis pocaktónit nagyon csípem, meg a vastagszájút is. Ők a kedvenceim. De valójában már a tévé maga is kikerült az életemből.
Ok, ismét unalmas vagyok. Megkaptam egy félrecsúszott üzenetben, hogy bár jó a fogalmazás, de élhetnék kicsit izgalmasabb életet is, mert ez így cseppet silány. No. Hát valószínűleg Denisa Wry (Vavyan Fable-Halkirálynő sorozat főhősnője) életének mindennapjai sokkal pörgősebbek lennének, naplóba öntött tartalmuk bővelkedne a "buja vágyakban és a süvítő golyókban" de én már csak ilyen szürke és unalmas vagyok. Persze előfordul, hogy velem is történnek izgalmas események, de jobbára csak hébe-hóba. Most hétvégén például igazi rocksztáros életet fogok élni. Dolgozom szombat-vasárnap, viszont van egy halaszthatatlan buliesemény, amin részt kell vennem, mese nincs. Így szombaton délután Dublinba repülök, jól érzem magam és vasárnap reggel vissza repülök Galwayba. Délután pedig újra felveszem a munkát. No, hát azért ez elég eseményteli lesz, nem? Na jó, azért tizenévesen tényleg jobban pörögtem. Mivel édesanyámnak már meggyóntam bűneimet, így bátran szemezgethetek a régmúlt viccesebb sztorijaiból. Szóval előfordult olyan, hogy barátnőnél alvás címszóval elmentünk Nagyszénásra. Hogy megadjuk a módját a surranásnak, ritkán használt baseball sapkát és kabátot vettem, hátha akkor majd nem ismer meg ha ismerős látna. :D  Elvonultunk a nagyszénási elképesztően igényes szórakozóhelyre és én találkozhattam azzal fiúval, akinek a kedvéért gyakorlatilag odabumliztunk. Hát jól belemelegedtünk, teljesen el volt csavarva a fejem, így nem sok csodálkozni való van azon, hogy  amikor rám lett szólva: indulás, itt a busz! - én csak néztem ki a fejemből, valójában még most is tisztán emlékszem: nem is ezen a bolygón voltam, valahol máshol jártam éppen. Kb. az ötödik (vagy ki tudja hanyadik) erélyesebb felszólításra végre felrezzentem éber álmomból, rohantunk a kabátoshoz, futottunk a kijárathoz - és megnézhettük a busz két hátsó lámpáját. Tél vége volt, február magassága, és a csapat fele (tehát én) illegálisan tartózkodott ott. Így hajnali telefonról Apának szó sem lehetett. Hát mi hallgattunk a két fiúra, akik szerint a Gádorosról induló busz hamarabb megy majd Orosházára, mint a szénási, így átballagtunk Nagyszénásról Gádorosra, a röpködő mínuszokban, közvilágítás nélküli sötét utcákon, meghajtott minket 1-2 kutya, bár így legalább nem fáztunk :) Aztán átértünk, de még mindig várnunk kellett, ültünk a padon, a fenekünk konkrétan befagyott. Aztán amikor az elkeseredésünk a tetőfokára hágott, végre valahára befutott a kis sárga rozoga sokkerekű, bár a megpróbáltatások még mindig várattak ránk: hiszen hálóhelyünket illetően legálisan tartózkodtunk a kis falu diszkójában, de órákkal korábban vártak haza... Így nem csak a hidegtől vacogtak a fogaink. Aztán elindult végre a kis koszlott busz - NAGYSZÉNÁS FELE ! :D Soha nem fogom elfelejteni mit éreztem, mikor rájöttünk: átvándorlós tortúránk a semmiért volt. Egyazon buszról volt szó. Mire megérkeztünk Orosházára, már felkelőfélben volt a nap... Let the sunshine, let the sunshineeeee iiiiin! :) Hát volt lebaszás, nem kicsi. De túléltük. Ezt is, és még annyi minden mást is...:) :) :)